A „jurátus” szó a latin „iuratus” igéből származik, ami azt jelenti, hogy esküt tenni. A szó jelentése azonban az évszázadok során kibővült, és ma már nemcsak az eskütételre vonatkozik, hanem olyan személyekre is utal, akik hivatalosan elismert szakemberek, és így jogosultak bizonyos tevékenységekre. A cikk ebben a kontextusban vizsgálja a „jurátus” szó jelentését és használatát.
Lexikológia
A jurátus szó jelentése a latin „iuratus” szóból ered, amelynek jelentése „esküdt”. A középkori Európában a jurátusok olyan jogi szakemberek voltak, akik az esküdtbíróságokon dolgoztak. Feladatuk az volt, hogy az esküdtbírák munkáját segítsék, és a jogi szakértelmükkel hozzájáruljanak a jogi döntések meghozatalához.
Ma már a jurátus szó használata kiterjedt a jogi szakma számos területére. A jogi egyetemeken a hallgatók a jogi alapismeretek elsajátítása után szereznek jurátusi címet, amely lehetővé teszi számukra, hogy jogi szakemberként dolgozzanak. A jurátusok a jogászokkal együttműködve dolgoznak az ügyfelek jogi problémáinak megoldásán, és részt vesznek a jogi dokumentumok előkészítésében és ellenőrzésében.
A jurátusi cím megszerzése után a szakemberek további szakmai képzéseken és vizsgákon vesznek részt, hogy tovább növeljék jogi szakértelmüket. A jurátusi cím tehát a jogi szakma első szintű képesítése, amely lehetővé teszi a szakemberek számára, hogy jogi szakemberként dolgozzanak és további fejlődési lehetőségeket biztosítanak számukra a szakmában.
Etimológia
A „jurátus” szó eredete a latin „juratus” kifejezésre vezethető vissza, ami esküdtet jelent. Az esküdt szóval kapcsolatos szakmai jelentése a középkori Európában alakult ki, amikor az egyházi jogban az esküdtszék a kánoni törvényeknek megfelelően ítélt. A jogi szaknyelvbe a „jurátus” szó így került be, mint az esküdtszék tagjait jelölő kifejezés. A kifejezés a középkorban olyannyira elterjedt és fontos volt, hogy a mai napig használják a jogi szaknyelvben, mint az ügyvédek, bírák és jogi szakemberek egyik fontos fogalmát.
Jelentés különböző szótárakban
A jurátus szó jelentése az elmúlt évszázadok során többféle értelmezést kapott a különböző szótárakban. Általánosságban elmondható, hogy a jurátus kifejezés a jogi szaknyelvben használatos, és az esküvől és a törvényes megbízatásról szóló szavakat takarja. A latin eredetű szó jelentése tehát „esküvőlt” vagy „megbízott”. A középkori Európában a jurátusok olyan jogászok voltak, akik az egyházi és világi hatóságok előtt esküt tettek arra, hogy hűségesen szolgálják a jogot és az igazságot. A középkori jogi szaknyelvben a jurátusokat olyan jogászoknak nevezték, akik a bíróságon tanúskodtak, vagy éppen ítéletet hoztak.
A mai jogi szaknyelvben a jurátus szó használata kicsit eltérő, és általában azokat a jogászokat jelöli, akik az államvizsga után jogászi képesítést szereznek, és jogi gyakorlatot végeznek az ügyvédi vagy a bírói pályán. A jurátusok tehát a jogászokra vonatkozó szakmai minősítést jelentik, és a jogi szaknyelvben az „esküvőlt jogász” vagy a „joghallgató” kifejezésekkel is helyettesíthetők. Összességében tehát a jurátus szó jelentése a különböző időszakokban és kontextusokban változó volt, de mindig a jogi szakma valamilyen aspektusára utalt.
Asszociációk
bíró, esküdtszék, eskü, törvény, jog, igazság, ítélet, tanú, per, esküdt.
Szinonimák
- esküdt.
- megesküdött.
- esküvő.
- esküdt ember.
- esküdt bíró.
- esküdtszék.
- esküdtválasztó.
- esküdttanács.
- esküdti fogadalom.
- esküdti ülés.
- esküdti eskü.
- esküdti tisztség.
- esküdti ítélet.
- esküdti szolgálat.
- esküdti esküvő.
Példamondatok
- A bíróságon a tanú megesküdött jurátusként.
- Az esküdtbírók között volt egy tapasztalt jurátus is.
- A jogi szakvizsgán a jelölteknek jurátusként kellett felolvasniuk a törvényeket.
- A jogi dokumentumokat csak a szakképzett jurátusok dolgozhatják fel.
- A bíróság előtt a vádlottaknak is lehetőségük van jurátusként tanúskodni.