A „felkiáltás” szó egy olyan kifejezés, amelyet gyakran használunk az érzelmi kifejezésekben, amikor valami meglepő, örömteli vagy szomorú történik. A cikkünkben a „felkiáltás” szó jelentését vizsgáljuk meg, és megpróbáljuk megérteni, hogyan használjuk ezt a szót a mindennapi beszédben. A cikk segítséget nyújt abban, hogy jobban megértsük a „felkiáltás” szó jelentését, és hogyan lehet hatékonyan használni az érzelmi kifejezésekben.
Lexikológia
A felkiáltás egy olyan szó vagy mondat, amelyet az emberi hangszálak kiáltanak ki, hogy kifejezzék az érzéseiket vagy reakcióikat valamire. A felkiáltás lehet öröm, düh, meglepetés, fájdalom vagy bármilyen más érzelem kifejezője. Gyakran használják a mindennapi beszédben és az irodalmi művekben is, hogy erősítsék az érzelmeket vagy a hatást. A felkiáltás lehet egy szó, mint például „Hurrá!”, vagy akár egy teljes mondat, például „Ó, milyen szép az ég!”. A felkiáltásokat általában felkiáltójel zárja, hogy jelezze az erős érzelmi reakciót vagy reakciókat.
Etimológia
A „felkiáltás” szó eredete a latin „exclamare” szóból származik, ami annyit jelent, hogy „kiáltani”. Az „exclamare” szó két részből áll: az „ex” előtag azt jelenti, hogy „ki”, míg a „clamare” ige azt jelenti, hogy „kiáltani”. A középkorban a „felkiáltás” szó használata már elterjedt volt, és azóta is használjuk ugyanazzal a jelentéssel. A felkiáltások segítenek kifejezni az érzelmeinket, és gyakran használjuk őket az írásban és a beszédben is. A „felkiáltás” szó eredete tehát egészen a latin nyelvig vezethető vissza.
Jelentés különböző szótárakban
A felkiáltás szó jelentése a különböző szótárakban általában azonos: olyan hangos, rövid kifejezés, amely az érzelmek, az öröm, a düh vagy a meglepettség kifejezésére szolgál. A felkiáltások általában rövid mondatok vagy szavak, amelyeket nagy hangvolumennel, érzelmi töltéssel és hangsúllyal mondunk ki. Gyakran használjuk őket az írásban is, hogy kifejezzük az érzéseinket és a gondolatainkat. A felkiáltásokat a nyelvhasználatban az interjekciók közé sorolják, mivel önálló szavakként vagy mondatrészként funkcionálnak, és nem kapcsolódnak más szavakhoz vagy mondatokhoz. A felkiáltások gyakran leegyszerűsített formájukban ismertek, mint például a „hurrá”, „ó”, „jaj”, „uff”, „hoppá” vagy „óh”.
Asszociációk
- Kiáltás.
- Hangos.
- Meglepő.
- Öröm.
- Csodálat.
- Fájdalom.
- Megdöbbenés.
- Szomorúság.
- Veszély.
- Üdvözlés.
Szinonimák
- kiáltás.
- kiáltószó.
- kiabálás.
- üvöltés.
- sikoly.
- kiáltvány.
- rigmus.
- parancsoló szó.
- intés.
- figyelmeztető szó.
- felszólítás.
- kérés.
- könyörgés.
- jelszó.
Példamondatok
- „Felkiáltás!” – ezt mondta a tanár, amikor meglátta a diákja kiváló eredményét.
- Az ünneplő tömeg hangos felkiáltásokkal köszöntötte az újévet.
- „Felkiáltás!” – kiáltotta a lány, amikor meglátta a barátját a repülőtéren.
- A színész felkiáltásai tették még élethűbbé a színpadi jelenetet.
- Az énekes felkiáltásaival fokozta a dal érzelmi hatását.
- „Felkiáltás!” – kiáltotta az autós, amikor hirtelen megjelent egy állat az úttesten.
- A fáradt utazó boldog felkiáltással fogadta a szálloda kényelmes ágyát.
- A gyerekek vidám felkiáltásokkal játszottak a játszótéren.
- Az irodában csend volt, csak a főnök felkiáltásai hallatszottak az értekezleten.
- Az éhes ember boldog felkiáltással üdvözölte az asztalon terített finom ételeket.